Közel fél évszázados padlófűtés - rézcső a katedrálisban

lodi1.jpg
Az olaszországi Lodi városában található az egyik legnagyobb román stílusú katedrális Lombardiában. Építése 1160-ban kezdődött, és a XVI. században fejeződött be, háromhajós elrendezésű. A templomban számos művészi alkotás található, egy Szent Bassiánót, a város védőszentjét ábrázoló szobor és relikvia, két szárnyas oltárkép a 16. századból Callisto-ról és Martino Piazza-ról. Továbbá freskók töredékei is megtekinthetők az 300-as és az 500-as évekből.

 

A katedrálist 1958 és 1965 között teljesen felújították. A felújítás részeként kialakított padlófűtési rendszert rézcsővel szerelték. A rendszer tervezője, Franco Palmizi – aki azokban az években a speciális épületek, mint pl. a régi templomok – fűtési rendszereinek kialakításával foglalkozott, megvilágította a követelményeket, amelyek ezen rendszer választásához vezettek.

Különös figyelmet fordított a műszaki és kényelmi részletekre, amelyek manapság széles körben ismertek, de a múltban nem voltak annyira elterjedtek. Gondoljunk bele, hogy első alkalommal 1954-ben szereltek rézcsöves padlófűtési rendszert Olaszországban, ennek is Palmizi úr volt a tervezője, mindössze 10 évvel a katedrális fűtésének felújítása előtt. Néhány műszaki apróságot és nyelvezetét kivéve a dokumentáció akár napjainkban is íródhatott volna. Nem elhanyagolható az a tény sem persze, hogy a rendszer a mai napig tökéletesen működik.

 

lodi4.jpg

Lodi katedrális

Palmizi úr munkája bevezetőjében általánosan ismerteti a Lodi Katedrális és a hasonló középkori templomok épületeinek jellemzőit: a vastag kőfalakat és tetőket, a kis ablakfelületeket: a hőveszteség a fűtendő térfogathoz képest nagyon alacsony. Mivel a falak hőtároló képessége rendkívül nagy, a hőmérséklet-változások jelentős késéssel észlelhetők, hirtelen nagy változások egyáltalán nem várhatók. Ezen tényezők lehetővé tették, hogy a méretezésnél a külső hőmérsékletet +5°C értékkel vegyék figyelembe, szemben a Pó völgyében egyéb épületekre mértékadó -5°C-al szemben. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a templomokban - szemben egyéb középületekkel ahol nagyobb embertömeg gyűlik össze - az ott tartózkodók nem vetik le kabátjukat, így a 12-14°C-os belső hőmérséklet már kielégítő lehet.

A Lodi Katedrális hőigénye 250.000 kcal/h, a 25.000 m3 fűtött térfogatot figyelembe véve ez az érték mintegy a harmada egy átlagos lakóépületnek azon a környéken. Ezen tényezőket figyelembe véve kezdett el Palmizi úr gondolkodni azon, hogyan fűthető ez a nagy térfogat a leghatékonyabban.

Az összes meleg levegőt áramoltató rendszer – legyen az akár légbefúvós vagy radiátoros – esetén szembesülünk az épület belmagasságából adódó problémákkal: a meleg levegő felfelé áramlik, a legmelegebb a mennyezet alatt lesz, ahol az emberek nem tartózkodnak, valamint nagyobb a hőveszteség is az ablakok és a vékonyabb falak miatt. Még ha a célhőmérsékletet el is érjük, egyéb problémákat kell megoldani, mint a hőlégbefúvók keltette zaj és esztétikai gondok a falak mentén, a hő továbbítása a templom középpontja felé, a kavargó légköri por, ami különösen nagy gond, hiszen értékes művészeti alkotásokra, bútorokra rakódik. A hősugárzókat is számba vették, azonban azok inkább valók ipari csarnokokba, mint templomokba.

A keringetett meleg levegős rendszerek hátrányainak számbavétele után a tervező a sugárzó padlók működési elvét ismerteti: „A padlóban elhelyezett csőkígyó által leadott hőt használva a padló felülete enyhén, 28-30°C-ra melegszik, ami alacsonyabb, mint az emberi test hőmérséklete, ez a legegészségesebb, nem okoz diszkomfort érzést még lábbeli viselése esetén sem.” Különös hangsúlyt fektetett arra, hogy a hőleadás alacsony hőmérsékleten és a lehető legnagyobb felületen történjen, hogy a hőeloszlás a lehető legegyenletesebb legyen, de áramlás nélkül, hogy a por ne károsítsa a falakat és művészeti alkotásokat. „a padlóból származó hő mintegy egyharmada sugárzó, vagyis úgy továbbítódik a testre akár a fény, a környező levegő igénybevétele nélkül.” A tervező további előnyként említi, hogy nem szükséges fűteni a teljes helyiséget, a nagy belső hőmérsékletváltozások elkerülhetők, és a szerelés rejtett. Az egyetlen hátrány a nagy hőtehetetlenség.

Miután a rendszer kiválasztásra került, a csőanyagról kellett dönteni. Negyven évvel ezelőtt az acél és a réz között lehetett választani, és a tervező az utóbbi mellet döntött. Rézcsővel hosszabb szakaszok fektethetők kötés nélkül, és gyorsabban szerelhető: a teljes főhajót egy délelőtt alatt megszerelték. Természetesen, a réznek sokkal hosszabb az élettartama is. A templomok padlói általában közvetlenül a földre épültek, alapozás nélkül, és a beszivárgó nedvesség problémát okozhat az acélcső esetén, de nem árt a réznek. Emellett a rézcső nem korrodál, ezért sokkal kisebb falvastagság alkalmazható. „A réz” – mondja Palmizi – „élettartama szinte korlátlan, de biztos, hogy meghaladja a padlóét, bármiből is készül az.”

A főhajó padlójában a csöveket „hálóban” fektették, ezt használták, ha nagyobb teret kellett fűteni: a hálót párhuzamos csövek alkotják, az egyik végen az osztó-, másikon a gyűjtőcsővel. Az egyes körök hosszát optimalizálták, a hidraulikus veszteség egyenlő, nincs szükség szelepekre. A főhajó alatt két egyforma háló fekszik, az osztó cső 42 db 14×0,75mm méretű és 29m hosszú csövet táplál. A jobb és a bal hajó alatt egy 20, ill. 23 csőből álló háló került beszerelésre.

 

lodi3.jpg

 

A katedrális egyéb területein (plébánia, oldalkápolnák, kripta) a csöveket a padlófűtéseknél megszokott spirális formába hajlították (természetesen azonos veszteségre méretezve), a kígyók hossza kisebb, mint 40m. Az oltár alatt pl. 3 spirált szereltek, mindegyik 27m hosszú, 22×1mm méretű csővel táplálva. A kriptában, ahol az urna St. Bassiano földi maradványait tartalmazza, 30 spirál található (csőméret 14×0,75mm) 6 osztóval táplálva, ebből 5 darab 22×1mm-es, a hatodik, a leghosszabb, 28×1mm méretű. A kripta felett, a főoltár mögött helyezkedik el a nagyméretű plébánia, ezt 36 spirál fűti, 7 osztó által táplálva.

Természetesen a csövek rejtettek, a réz láthatatlan; a falak menti levegőnyílásokon keresztül látható a rendszer egy apró részlete, ezt precíz módon szerelt rézcsövek alkotják. Számítások szerint a rendszert kb. 5800 méter rézcső alkotja, keményforrasztással (ezüst forraszanyag) kötve. A fővezetéket acélcsővel szerelték, azonban ez hozzáférhető helyen van, nem helyezték a padlóba, így javítható a padló bontása nélkül is. A padlóba csak rézcső került, és mindenki megelégedésére működik 1964 óta.

 

lodi5.jpg

Padlófűtés tervrajza

  

lodi6.jpg

Légtelenítők

Share >